A gesztenyéről

Egy ókori római mondás szerint, ott van optimális életfeltétel az ember számára, ahol a szelídgesztenye megél. E mondás igazságát mi sem bizonyítja jobban, mint ennek a gyümölcsnek a sokoldalú felhasználhatósága.

A szelídgesztenye már ősidők óta fontos táplálékát képezi az emberiségnek. Európában honos gyümölcs, mivel a mérsékelt égövi éghajlat kedvez a termesztésének. A kilenc ismert gesztenyefaj közül Európában csak egy faj, az általános európai gesztenye (Castanea sativa) terem meg. Franciaországban, Spanyolországban, Görögországban és Portugáliában is termesztik nagyüzemi szinten, de a legnagyobb szelídgesztenye-állomány Olaszországban található. Magyarországon összefüggő, nagyobb felületű gesztenyések a Dunántúlon helyezkednek el.

A szelídgesztenyéről
Talán kevesen tudják, hogy a szelídgesztenye hazánkban a leghosszabb életű gyümölcsfajta. Előfordulnak több száz éves fák, de ritkábban 600-700 éves példányok is találhatók. A szelídgesztenyefa magassága elérheti a 20-30 métert. Bár termésében hasonlít a vadgesztenyére, nincs közöttük rokonság. Könnyű felismerni zömök, csavarodott törzséről, sudaras, sátorozó lombkoronájáról. Termésének burka tüskés, de nem szúrós. Levelei lándzsásak, lekerekítettek, vagy ék vállúak, szélük fűrészes. Hosszúra megnövő gyökereik gyakran kiemelkednek a talajból.
A szelídgesztenye egylaki növény, tehát hím- és nőivarú virágai egy fán teremnek, de külön-külön fejlődnek. Porzásukban a szél mellett a rovarok is besegítenek. Rügyfakadása viszonylag későn, április végén, május elején történik, és július elejéig borul virágba. Termése szeptember és november között érik be.

A szelídgesztenye térhódítása Magyarországon
A monda szerint Beatrix királyné hozta be a XV. században Itáliából a magyar királyi udvarba. Ekkor lett Mátyás király egyik kedvenc étele a gesztenyével töltött kappan, azaz kakas. A szelídgesztenye sokoldalú felhasználásának köszönhetően gyorsan a királyi udvar közkedvelt csemegéjévé vált. Készítették sütve, mézzel ízesítve is. A néphagyomány szerint Károly Róbert király telepítette az első szelídgesztenye erdőt Nagymarosra. Értékét, és nemességét mi sem fémjelzi jobban, mint hogy Nagybányán szelídgesztenyével igyekeztek kedveskedni a magasabb beosztású főuraknak is. A feljegyzések szerint ebből a gyümölcsből ajándékozott a város 1642-ben I. Rákóczi György erdélyi fejedelemnek is.

Később, miután a gesztenye teret hódított Magyarországon, Vas, Sopron, Zala, Baranya megyékben, és a Börzsönyben – minden gondozás nélkül – jelentékeny szelídgesztenye erdők vagy szelídgesztenye facsoportok voltak a parasztok tulajdonában. A néprajzi leírások szerint az önmagától lehullott vagy póznákkal levert termést gereblyével, szénvonóforma eszközzel csomóba húzták, és facsipesszel szedték össze. A gesztenyét zsákba rakva tüskés burkából bakancsos, csizmás lábbal kitaposták, vagy fakalapáccsal kiverték. A magántulajdonban lévő gesztenyefák termését mindenszentek napja (november 1.) után bárki szabadonGesztenye, mint termés gyűjthette.

A szelídgesztenye termesztése
A szelídgesztenye mérsékelt égövi növény. Termesztésére a meleg, csapadékban bő vidékek a legmegfelelőbbek. Optimális számára az évi +10°C középhőmérséklet. A téli hideget viszonylag jól bírja, -20 °C esetén sem szenved fagykárt. A tavaszi fagyok sem károsítják. A gesztenye vízigényes növény, az évi 800 mm csapadékmennyiség a kedvező számára. Hazánkban erre a legalkalmasabb termőterületek az Alpokalja vidéke (Kőszerdahelyi fajta), a Dél-Dunántúl (Iharosberényi fajták), és Észak-Magyarország (Nagymarosi fajták)

A szelídgesztenye felhasználása
A termést gyakran a burkában hagyták, és homokkal letakart hordókban tárolták felhasználásig. Ilyenkor a gyümölcsöt csak a felhasználás előtt verték ki közvetlenül a burokból. De sokáig elállt a héjából kivert, füstölt termés is. Az egészséges gesztenye a dióhoz hasonlóan néhány hétig szárítva, száraz, hűvös helyen tárolva hónapokig is eláll.

A szelídgesztenye felhasználása mindig széleskörű volt – előételek, húsételek, levesek, mártások, köretek, desszertek kedvelt alapanyagaként szolgált. Egy XVI: századi francia recept szerint böjti napokon például tojásos, sajtos vagdaltat készítettek szelídgesztenye felhasználásával.

Azokon a területeken, ahol a talaj alkalmatlan volt a szántóföldi művelésre, a szárított szelídgesztenyéből például lisztet őröltek, és ebből sütöttek a paraszti családok kenyeret. A gesztenyelisztet vízben, vagy tejben megfőzve is előszeretettel fogyasztották. De a burgonya helyettesítésére is gyakran használták. Egyes vidékeken a szilvához hasonlóan megaszalták. Fogyasztás előtt hálóba tették, és forró vízgőz felett hagyták, hogy visszaszívja magába a nedvességet. Így majdnem olyan volt, mint ha frissen szedték volna. Leggyakrabban mégis sütve ették, amihez lyukas aljú, nyeles serpenyőt használtak. Vidéki falvakban Mindenszentek estéjén hagyományosan megsütötték a gesztenyét, s ezzel ajándékozták meg a halottak emlékére harangozó legényeket. Mindenszentek után szabadon gyűjthető, szedhető volt a fákon visszamaradt gesztenye. A gesztenyével a leírások szerint jószágot is hizlaltak.